Berlini Nagykövetség  (megépült 1998-ban)


Cím: Berlin-Mitte, Unter den Linden 74-76.
Megbízó: Magyar Köztársaság
Tervező: Sylvester Ádám, Szécsi Zoltán, Borostyánkői Mátyás, Lázár Antal, Vajay Tamás

 

Részlet a Magyar Építészkamara hivatalos honlapján 2009. december 2-án megjelent interjúból. www.mek.hu>ÉpítészArcok - Sorsok. Szécsi Zoltán DLA

  • „Megfagyott muzsikának nevezte Schopenhauer az építészetet. A jazz és a komolyzene nagy értője vagy, ez irányú ismereteidet, élményeidet mennyire tudatosan használod a terek komponálásakor?

Hatalmas CD és hagyományos bakelit lemezgyűjteményem van; a zenéhez fűződő viszonyom, úgy tűnik, családomat is „megfertőzte”: nagyobbik fiam zenésznek készül; bakfis-korú ikerlányaimat is próbálom néha edzeni. Ők még a pop világánál tartanak, de a múltkorában Ligeti koncertre vittem őket a MÜPÁ-ba. Bátor vállalkozás volt, de vallom, hogy Bach közel három órás Máté passiója a korosztályuknak ugyanolyan befogadhatatlan mű lenne, mint Ligeti darabjai. Bach világa egyebekben is hihetetlenül absztrakt, és nagyon elmélyült, főleg kamara-jellegű műveiben. Nyughatatlan-tekergő melódiák hihetetlen variációkban: alulról-felülről, kívülről-belülről, szétszedve-összerakva, szinte matematikai rendben. Ez a fajta elmélyültség igen messze áll a fiatalok világától, de ha őszintén magunkba nézünk, a felnőttek világától is nagyon távol áll. Zenei érdeklődésem talán alkotói munkámon is átsejlik, és néha valóban célirányosan próbálok élni ez irányú élményeimmel, tapasztalataimmal.

A berlini Magyar Nagykövetség épületét Sylvester Ádámmal együtt terveztük.  A már említett első, beszédes vázlatok fölrajzolásánál is, az útkeresés időszakában – zenei analógiával élve - egyfajta neoklasszikus szerkesztési elvet próbáltunk követni. Sztravinszkíj, vagy éppen Bartók utolsó alkotói korszaka juthat eszünkbe. Új tartalmat klasszikus szerkesztési elvek szerint létrehozni. Bartók hegedűversenye a népi dallamkincsen túl megidézi a verbunkos „álnépi” világát. Nagyzenekari Concertója visszanyúlt a hangszerkaraktereket hangsúlyozó barokk concerto grosso hagyományához. A mi házunk is eléggé klasszikus szerkesztésű lett. A hat négyzet alkotta téglalap, mint befoglaló forma (talpa két négyzet, illeszkedik az Unter den Lindenre, szára három négyzet a Wilhelmstrasse felől) raszter hálója alkotta rácsozat (3x2), annak arányrendszere, leírja szinte az egész házat, kezdve a telekosztástól, folytatva az alaprajzi rendszeren át a homlokzati felületek, nyílások arányrendszeréig, egészen a kőburkolat alapeleméig bezárólag. Ebbe illeszkedik a házon átfutó négyzetes üveghasáb fél átriuma, ami a fölső szinten teljes átriummá válva mintegy ráborul a nagy belmagasságú sajtóteraszra. A homlokzat szerkesztésénél a városi épületek klasszikus rétegződését követtük a horizontális homlokzati sávok vertikális sorolásával, egymás fölött. Alulról fölfelé haladva három, négy, majd hét ablakot alakítottunk finom váltással, néhol Zsolnay-kerámiával jelölve ki a fontosabb akcentusokat. Egyetlen aránnyal végigvitt mesterségbeli jártasság fölmutatására törekedtünk. A terület szigorú építési előírásai – övpárkányok alkalmazása, szintek előírt magassága, nyílások aránya, anyaghasználat, stb. – egyébként pontosan ebbe az irányba tereltek bennünket. Ezeket be kívántuk tartani. A berlini Magyar Nagykövetség épülete így egy illedelmes városi palota lett.

Ezt a fajta viselkedési normát indokolta az is, hogy kényes közegben kezdtünk hozzá a feladatnak: a '60-as években épült, elbontandó házat nagyon szerették bizonyos ottani politikai erők, abban a hivatalos szovjet kurzus esztétikájával szembeni sajátos magyar ellenállás egy különös megnyilvánulását vélték fölfedezni. Érdekes momentum lehet még, hogy az építkezés költségét egy befektető vállalta, aki telekrészt kapott érte cserébe a magyar államtól, százéves használatra. Visszatekintve az egész folyamatra, és a megvalósult épületet elnézve nyugtáztuk Ádámmal, hogy Berlin klasszikus, közép-európai mozdíthatatlanságához való igazodásunk igazolódik – ahogy láttuk – például a Brandenburgi kapu felőli utcaképben. Az épület valóban úgy áll ott, mint egy nemes osztású városi palota. Távol tartja magát a közeli és távoli új épületek talán néha kissé erőltetett nagyot mondani akarásától… Volt tíz év Berlin életében, amikor a világ odajárult. Mi úgy viselkedtünk, mintha mindig is ott lettünk volna, Európa szívében, és még legalább száz évig ott is szeretnénk lenni. Ez a ház nem annak a tíz évnek szólt…”

Új Magyar Építőművészet, 1999/3. szám, helyreigazítás: 1999/4. szám. 47. oldal:

A Magyar Köztársaság tervezett új nagykövetsége Berlinben (Berlin-Mitte, Unter den Linden 72-74.).

„A nagykövetségi épület a rendelkezésre álló terület kevesebb, mint a felét foglalja el. Az épület számára leválasztott terület sarokpozíciót elfoglaló, az Unter den Lindenre a rövidebbik oldalával illeszkedő 2:3 arányú telekrész. Az építési telekre - geometriai adottságait követve - hat, egyenként 15mx15m-es négyzetet illesztettünk, amelyek további „négyzetesítéséből” adódott a 7,50mx7,50m-es szerkezeti háló. A reprezentatív követségi irodaépület - amely a konzulátust is magába foglalja - 2x2 négyzetből áll, sarokszimmetrikus helyzetben a Linden - sugárút, és a Wilhelmstrasse között. E „nagy négyzethez” kapcsolódik az ötödik négyzetre emelt lakóházi egység és a hatodikra illeszkedő belső, beépítetlen díszudvar. A követségi épület mindkét utca felé öttraktusos irodaház, amelynek az Unter den Linden felőli, belső oldali reprezentatív traktusa egy - a telekosztás „négyzeteinek” egyikét képező - közel 20 méter magas, üvegfedésű átrium térben oldódik föl a négyzetátló rendező vonala mentén. Az átrium teret transzparens üvegfal választja el a díszudvartól, ami által annak négyzete - a követségi épület egynegyede - mintegy átmeneti teret képez a díszudvar és a Linden-traktusok között.

Az épület alaprajzi kialakítása a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának funkcionális és reprezentatív igényeit tükrözi. A földszint és az első emelet Linden-sugárúti része a reprezentációs terek z7ónája, míg ennek pandantján a konzulátus nyert elhelyezést, a Wilhelmstrasse felől külön bejárattal. A felsőbb szinteken igényes követségi irodák, a sarok pozícióban pedig - a diagonális szimmetriát is hangsúlyozó - csúcsigényű irodák helyezkednek el.

Az épület homlokzati megjelenésénél a Berlini Szenátus építési hatóságának előírásait követtük. Az előírások szigorúságából - homlokzati tagozódás, párkánymagasságok, nyílásarányok stb. meghatározottsága - nem az építészeti lehetőségek korlátozását, hanem a berlini premodern tradícióhoz való kötődés igényét olvastuk ki. Az e helyen korábban állott Messel-féle épület és az építészettörténeti jelentőségű Messel-Lajta kapcsolat kapcsolódási pontokat jelentettek a tervezés számára ehhez a tradícióhoz.

A klasszikus felé mutató kötött szabályozás szűkített mozgásterében két karakterhordozó eszközt tüntettünk ki: az épület homlokzatain konzekvensen végigvitt arányrendszert, amely a homlokzatburkolati elemektől, a nyílásrendszereken és -osztásokon át az összefüggő faltestekig bezárólag egyazon átlóval szerkeszthető és írható le. Másodszor: az anyaghasználatban törekedtünk arra, hogy a helyi berlini sajátságok tudomásul vételén túl olyan egyedi homlokzatképző anyagot használjunk, amely - építészeti, esztétikai és kulturális jelzésként - sajátos magyar karaktert is közvetít. Erre legalkalmasabbnak a világhírű Zsolnay-gyár által gyártott, kézzel formázott, speciális pirogránit épületkerámiát találtuk, amely építéstörténeti jelentőségénél fogva alkalmas e misszió ellátására. Ezt az építőanyagot a Jugendstil Osztrák-magyar Monarchia-beli változata, a szecesszió építészei előszeretettel alkalmazták a Monarchia egész területén - a legnyugatabbra, Bécs városában Otto Wagner és köre -, és fontos szerepet töltött be a különféle építészeti körök esztétikai fölfogásában. Izgalmas kísérletnek tűnik a német ipar magas technológiai szintjének és ennek a tradicionális kézműves technológiának a párba állítása.

Építészeti-esztétikai feladatunk az volt, hogy meghatározzuk az épületkerámia alkalmazásának mértékét és a homlokzati hierarchiában betöltött szerepét. Célunk nem a nagy, összefüggő felületek díszítése, hanem az architektonikus elemek és pozíciók kitüntetett megjelölése volt.

Szándékunk szerint a „berlini ház” a magyar kultúrát is reprezentáló, kötődéseket is fölmutató vizuális megnyilatkozás lesz."

Sylvester Ádám - Szécsi Zoltán