Lakótorony az Öbölben (tanulmányterv, 2007)

Cím: Budapest, XI. ker., Lágymányosi-öböl
Megbízó: Öböl XI. Kft.
Tervező: Szécsi Zoltán DLA és Váncza László

Az építési telek a Lágymányosi – öböl karakteres alakzatának közvetlen szomszédságában helyezkedik el, intenzív vizuális és fizikai kapcsolatban az Öböl állóvízfelületével és a Duna folyami szakaszával egyaránt. E szoros kapcsolat a jó diszpozíciós, marketing és kommunikációs lehetőségeket jelent az itt létesülő épületek számára.

A területet a szabályozás úgynevezett magas ház létesítésére alkalmas helyként jelöli meg. E besorolás nagy előnye, hogy az épület - magassága okán különleges - panorámát kínál használói számára úgy a világörökség részét képező dunai panorámára, mint a Főváros körpanorámájára. Ezzel megnyílik a lehetőség arra, hogy a város e kiemelt jelentőségű területén egy igazán exkluzív, jelkép erejű, emblematikus épület épülhessen föl.

Az épület alaprajzi rendszerét a tájolási adottságok, és a páratlan panoráma figyelembe vételével határoztuk meg, a lehető legracionálisabb, és leghatékonyabb terület felhasználási elvek szem előtt tartásával.

A térszín alatti két pinceszinten a parkoló állásokat, a lakásokhoz tartozó tárolókat, és az épületet ellátó általános gépészeti tereket helyeztük el.

A földszinten a megérkezés, és a városi (területi) kapcsolatok tereit, és néhány, az épülethez kapcsolódó kényelmi – kiszolgáló funkció helyiségcsoportját helyeztük el (előcsarnok – recepció; kávézó, kiszolgálóival; üzlet, kiszolgálóival; babakocsi –és biciklitároló, kukatároló, és személyzeti szociális helyiség a portaszolgálat számára).

A lakásokat fogatolt elrendezésben, központi lépcsőházról tárjuk föl, az általános emeleteken négyet-négyet, szintenként. Ott, ahol azt az egyedülálló panoráma, és a kedvező tájolás is fokozottan indokolja, kétszintes lakásokat terveztünk.

Az épület tetején a teljes szintet magába foglaló, reprezentatív közösségi funkcióknak helyet adó szintet jelöltünk ki, közvetlen vizuális rátekintéssel a Gellérthegyre, a környező budai hegyekre, a Budai Várra és az Országházra - a teljes budapesti körpanorámára. Ez az exkluzív közösségi szint a benne kialakított napozó terasszal, pihenő tetőkerttel, szauna - fitness – wellness központtal és kiszolgáló helyiségeikkel, technológiai és épületgépészeti infrastruktúrával az épület szolgáltatásainak szintjét hivatott emelni.

A tömegkompozíció egy összetett, de azonnal fölismerhető, jelkép erejű építészeti karakterrel bíró, nagyléptékű kompozíció benyomást kelti - összhangban a terület jelentőségével, és az épülettől elvárható reprezentációs igénnyel.

A teherhordó szerkezeti rendszer monolit vasbetonváz, vasbeton merevítő falakkal, a födémek monolit vasbetonlemezek. A homlokzati felületek korszerű, szerelt építéstechnológiával elkészített épületszerkezetek, a transzparencia, a könnyedséget sugalló áttetszőség és elegancia jegyében. A homlokzati felületek nagy fölnyitásait szerelt vasbeton peremek szegélyezik, amelyek egyben keretezik az épülettestnek plasztikát adó homlokzati mozgásokat. Az épületet korszerű, energiatudatos épületszerkezeti - épületkonstrukciós filozófia mentén kívánjuk megtervezni, amely dupla homlokzati réteget (klímahomlokzat) feltételez. E kettős homlokzati rétegződés tudatos, és szakszerű alkalmazása új építészeti eszközöket rejt magában, nemcsak az épület energiaháztartása, hanem a zaj- és napvédelem műszaki feladatinak korszerű, építészeti eszközökkel történő megoldása terén is.